Bezár

Szarka Ferenc

Szarka Ferenc

Feltöltés alatt.

Könyv

Pályaépítésről nem csak pályaépítőknek

„Nem gondolom, hogy a pályaépítés lényegének meghatározását magamra vállalhatnám. Az sem biztos, hogy ez meghatározható. De úgy vélem, hogy szükség volt – van és lesz - rá.”

Ahogyan a könyv címéből is következtethetnek az olvasók, ez a mű nem csak a díjugrató versenyek pályáit építő szakemberek munkájának elvégzéséhez nyújt segítséget. Annál sokkal, de sokkal többről van szó. Ha egy edző, aki kicsit is igényes saját magával és munkájával szemben jó, hogy ha tisztában van a pályaépítés alapjaival. Fontos, hogy tudja melyik akadályt hová és milyen céllal helyez el a melegítőpályán. Azután, ha vonalakat és kombinációkat épít, legyen tisztában azok távolságaival, elemeik egymásra való hatásával. Ha pályabejárás során megérti és megérteti tanítványával a pálya nyújtotta feladatokat, a siker kétséget kizárólag nem fog elmaradni.

Ajánlom könyvemet:
Edző- és pályaépítő kollégáimnak, leendő edzőknek, lovasoknak, lovas szülőknek és mindenkinek, akit érdekel a díjugrató sport múltja jelene és jövője.
Szeretettel és barátsággal

Utóirat

És ami a könyvből önhibámon kívül kimaradt:

Ha a kedves olvasó ebben a rohanó világban vette a fáradságot és tüzetesen áttanulmányozta a leírtakat arra kellett rájönnie, hogy:

  • a témakör borzasztóan összetett, ami igaz egyrészről a pályaépítő szakmáról, másrészt a díjugratással foglalkozó edzők munkájáról,
  • a pályaépítés metodikája - ha nem is nagymértékben - de változik, amit az edzőknek lovasaik és lovaik mindennapi felkészülésében követni szükséges abban az esetben, ha sikeresen szeretnék munkájukat végezni.

A könyvben található pályatervek és rajzok nem tekinthetők kivétel nélkül minden igényt kielégítő tökéletes alkotásnak. Ez egyfelől részemről tudatos, hiszen ha az ott elkövetett hibákat megtaláltátok, azt kell mondanom, jó úton haladtok munkátokat illetően. Másfelől viszont meg szeretném mindenkivel értetni, hogy munkája során minden ember hibázhat és hibázik is. Természetesen a felkészültség, az elméleti tudás és a gyakorlati tapasztalat ennek százalékos megoszlását a minimális szintre csökkenti.

Ha pályaépítő kollegáim megtiszteltek azzal, hogy átlapozták írásomat bizonyára arra a következtetésre jutottak, hogy még rengeteg érdekes és főleg fontos dologról kellett volna írnom. Ezt Jómagam is így gondolom. Tekintse mindenki ezt a könyvet egy befejezetlen műnek, tegye hozzá személyes tapasztalásait, tudását és akkor nagy valószínűség szerint az elvégzett munkát siker koronázza majd.

Ízelítő a könyv tartalmából!

 

Könyvadatok

  • Kiadó: Magán kiadásborito
  • Megjelenés: 2013
  • Oldalszám: 192
  • Formátum: 171 x 246 mm
  • ISBN: 978-963-08-7725-1
  • Készült: Pethő Nyomda, Kaposvár
  • Fogyasztói ára: 9500 Ft
MegvásárolhatóMegrendelhető postai utánvéttel
  • Kovács Lovasbolt Keszthely
  • Kovács Lovasbolt Kaposvár
  • Pannon Lovasakadémia Kaposvár
  • Magyar Lovas Szövetség Budapest
  • Equishop Kft. 9024. Győr, Szent I. u. 106.
Szarka Ferenc

 

Partnerek

Magyar Lovas Szövetség

Díjugrató Szakbizottság

Pannon Lovasakadémia

Appaloosa Lovassport Egyesület

Equishop Lovasbolt

Somogy megyei Lovassport Szövetség

Pannon Útépítő Kft

Böröcz Lovaglócsizma készítő

Kovács Lovas Szaküzletek 

Dokumentumok

Tanítványok

Varga Vivien 16 éves ifjúsági lovas. 2015 szeptemberétől a Díjugrató Tehetségnevelő"Talent program" lovasa. 3 éve dolgozik az irányításom alatt. Napi 3-4 lovat lovagol iskola időben. Jelenlegi Lovai: Edison, Centrum, Főnix.

Varga V.Centrum.jpg

Varga V.Főnix.jpgVarga V.Főnix (2).jpg

Varga V.Edison.jpgVarga V.Edison (2).jpg

 

Oldaldobozok